|
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2007. július 1-jével a 166/2007. (VI. 28.) Korm. rendelettel módosított 263/2006. (XII. 20.) számú Kormány rendelet alapján a Közlekedési F?felügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (f?városi) közlekedési felügyeletek, a Polgári Légiközlekedési Hatóság és - katonai légügyi feladatok tekintetében - a HM Katonai Légügyi Hivatal jogutódja.
A vasúti hatósági feladatokat els? fokon a Nemzeti Közlekedési Hatóság Kiemelt Ügyek Igazgatósága Vasúti Hatósági F?osztálya látja el.
A Kiemelt Ügyek Igazgatósága els? fokon az ország egész területére kiterjed? illetékességgel intézi az országos jelent?ség?, valamint a térségi, el?városi és helyi vasúti pályahálózatokkal, az azokhoz csatlakozó saját célú vasúti pályahálózatokkal, pályatartozékokkal, kapcsolódó vasúti m?tárgyakkal, valamint járm?vekkel összefügg? engedélyezési ügyeket.
A nem bányászati célú siklóra és függ?pályára, valamint a sífelvonóra vonatkozó engedélyezési ügyeket az illetékes regionális igazgatóságok intézik. A regionális igazgatóságok hatáskörébe tartozik még a vasúti közlekedés biztonságával kapcsolatos hatósági ellen?rzés, valamint a szakhatósági ügyek intézése.
160.000 Euro összeg? EU Átmeneti Támogatási forrás felhasználásával, valamint hazai társfinanszírozással valósult meg hatóságunknál a Vasúti Információs Rendszer fejlesztése (2005/017/520-04-01-05) a 8/2008. Elnöki Utasítás szerinti eljárási rendben, mely alapvet?en a nyilvántartás elektronikus, EU konform alapokra történ? helyezését hivatott megvalósítani. A 2007 végén kezd?dött projekt 2008 októberében lezárult. A vállalkozó az Online Üzleti Informatika Zrt., míg a végs? kedvezményezett az NKH vasúti szakterületei.
A Kormány 156/2008 (VI.6.) rendeletével megszüntette a Magyar Vasúti Hivatalt. A Hivatal szervezeti jogutódja 2008. július 1-t?l a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
A megsz?nt Magyar Vasúti Hivatal honlapjának elérhet?sége: http://www.vasutihivatal.gov.hu/
*
| 2009 |
|
| 2009. december 3. |
Felhívjuk ügyfeleink és partnereink figyelmét, hogy a 2009. I-III. negyedévre vonatkozó vasúti piaci jelentés a Piaci elemzések menüpontból érhet? el. |
| 2009. december 3. |
Ezúton tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a vasúti személyszállításra vonatkozó panaszbejelent? lap ide kattintva érhet? el. |
| 2009. október 4. |
Ezúton tájékoztatjuk ügyfeleinket és partnereinket, hogy az SMF Vasúti Igazgatási F?osztály a vasúti piac 2009. I. félévére vonatkozó jelentését a Piaci elemzések menüpontból tölthetik le. |
| 2009. augusztus 12. |
Felhívjük ügyfeleink és partnereink figyelmét, hogy a 2009. I. negyedévre vonatkozó vasúti piaci jelentés a Piaci elemzések menüpontból érhet? el. |
| 2009. augusztus 11. |
Ezúton tájékoztatjuk ügyfeleinket és partnereinket, hogy 2009. augusztus 11-t?l az NKH Vasúti Igazgatási F?osztály piacfelügyeleti döntéseinek lajstroma szekciókra bontva is elérhet?. |
| 2009. március 27. |
Tájékoztatjuk partnereinket és ügyfeleinket, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság piaci elemzése a vasúti piac 2008. évér?l a Piaci elemzések menüpontból érhet? el.
|
| 2008 |
|
| 2008. december 29. |
Felhívjuk ügyfeleink és partnereink figyelmét, hogy a 2009. január 1-t?l érvényes katasztrófa-balesetekre vonatkozó fedezeti összeghatárok kiszámításához alkalmazandó módszertani anyag a Tájékoztatók menüpontból érhet? el.
|
| 2008. november 18. |
Ezúton tájékoztatjuk ügyfeleinket és partnereinket, hogy az NKH Vasúti Igazgatási F?osztályának címe és elérhet?sége megváltozott. |
|