|
A magyar repülés szabályozása 1917-ben kezd?dött az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadügy-minisztériumának a légiforgalom szervezésére és szabályozására kidolgozott tervezetével.
A polgári repülés - a Versailles-i békeszerz?dés repül?ipart és katonai repülést tiltó rendelkezéseire tekintettel - az 1920-ban megalakult Magyar Aeroforgalmi Részvénytársasággal (MAEFORt) kezd?dött, a "repülésügyek" a Kereskedelmi Minisztériumhoz kerültek. 1921-ben a Légügyi Szakosztály a Kereskedelmi Minisztérium XI. szakosztálya lett.
1922-ben kapott a békeszerz?désben foglaltak alóli felmentést a közforgalmú légiközlekedés, így még az év decemberében megszületett az a Légiközlekedési alaprendelet, amely már hivatalosan is a kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe utalta a légiközlekedéssel kapcsolatos feladatokat.
1924-ben hozták létre a Minisztérium keretében "a m. kir. Légügyi Hivatalt" (LüH), amely egyben a Minisztérium V. Légiforgalmi szakosztályaként m?ködött.
A szakosztály az alábbi alrendszerekre tagozódott:
- személyi és forgalmi osztály,
- m?szaki osztály,
- gazdászati-közigazgatási osztály,
- légirendészeti és nyilvántartási osztály,
- szervezési, kiképzési, felriasztási és szabályzatszerkesztési osztály,
- repül?gép és motorellen?rzési csoport,
- repül?tér építési csoport,
- segédhivatal és gazdasági hivatal.
1937-ben az újra szervez?dött katonai repülés és a polgári repülés szétvált, ez utóbbit változatlanul a Légügyi Hivatal felügyelte.
1944-ben a közforgalmi repülés f?felügyelet a Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztériumtól a Honvédelmi Minisztériumhoz került, majd 1945 májusában visszakerült a KKM hatáskörébe. Ebben az évben vette fel a kapcsolatot a légiforgalmi szakosztály az Ideiglenes Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (PICAO) központi Titkárságával a légiforgalmi szolgálatok nemzetközi követelményeknek megfelel? újjászervezése érdekében. 1946-ban jött létre a KKM III. légiközlekedési szakosztálya.
1954-ben a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium (KPM) létrehozta a Magyar Légiközlekedési Vállalatot (MALÉV).
1957-ben átszervezték a polgári repülés légügyi hatósági feladatait a KPM keretei között ellátó szervezetét, létrejött a Légügyi F?igazgatóság, majd 1967-ben a Légügyi F?osztály.
Az 1960-as évek végén és a 70-es évek elején történt MALÉV repül?gép katasztrófák elemzése szükségessé tette a repülési felügyelet feladatainak leválasztását az üzemeltetési feladatoktól. Így 1973-ban a MALÉV-t?l a felügyeleti feladatokat és a Ferihegy Repül?tér üzemeltetési feladatait leválasztották, és létrehozták Légiforgalmi és Repül?téri Igazgatóságot (LRI). Ezen szervezeten belül jött létre a Repülésfelügyeleti F?osztály, amely az I.fokú légügyi hatóságként látta el a polgári repüléssel kapcsolatos államigazgatási feladatokat.
Ebb?l a f?osztályból hozták létre a KPM 13/1983. (VI.30.) rendeletével az I. fokú hatósági jogköröket gyakorló Légügyi Igazgatóságot. A II. fokú légügyi hatósági feladatatokat pedig a Légügyi F?osztály látta el a KPM szervezeti egységeként.
1969 októberében Magyarország csatlakozott az 1944-ben aláírt a nemzetközi polgári repülésr?l szóló Chicagoi Egyezményhez.
1990-ben a Légügyi F?igazgatóság elnevezése ismét Légügyi F?osztály lett lényegében változatlan feladat- és hatáskörrel.
1993-ban a 13/1993.(I.19.) Korm. sz. rendelettel létrejött az egységes közlekedési hatósági szerv, a Közlekedési F?felügyelet a KHVM miniszter felügyelete alatt. A Légügyi Igazgatóság, mint I. fokú hatóság, Repülési Felügyelet néven beépült az egyébként II. fokú hatáskörrel rendelkez? F?felügyelet szervezeti rendszerébe. Az így létrehozott rendszert az ICAO 1993 és 1994 évi kifogásai alapján a Kormány a 142/1995. (XI.30.) Korm. sz. rendelettel ismét megváltoztatta és visszaállította az önálló polgári légügyi hatósági szervezetet, a Légügyi Igazgatóságot.
A Légügyi Igazgatóság neve, tevékenysége és szervezete a 261/2001. (XII.19,) Korm. rendelet alapján ismét változott. Megnevezése Polgári Légiközlekedési Hatóság-ra módosult, a tevékenységet és s szervezetet egyaránt érint? változásokat a 2002. február 28.-án a Közlekedési és Vízügyi Miniszter által jóváhagyott új Szervezeti M?ködési Szabályzat tartalmazta.
A Közlekedési F?felügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (f?városi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként a Kormány a közúti, a vasúti közlekedéssel, a hajózással, valamint a polgári légiközlekedéssel kapcsolatos közlekedési hatósági feladatokat ellátására 2007. január 1-t?l létrehozta a gazdasági és közlekedési miniszter irányítása alatt m?köd? egységes, országos hatáskörrel rendelkez? közigazgatási szervet, a Nemzeti Közlekedési Hatóságot, így a Polgári Légiközlekedési Hatóság neve Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóság lett (NKH LI).
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2007. július 1-jével a 166/2007. (VI. 28.) Korm. rendelettel módosított 263/2006. (XII. 20.) számú Kormány rendelet alapján a katonai légügyi feladatok tekintetében - a HM Katonai Légügyi Hivatal (KLH) jogutódja is, így a KLH integrálódott az NKH LI szervezetébe.
A tevékenységet és a szervezetet egyaránt érint? változásokat a Nemzeti Közlekedési Hatóság Szervezeti és M?ködési Szabályzata tartalmazza.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Szervezeti és M?ködési Szabályzata
nkh_szmsz_2007_07_01
|