|
A közúti járművezetők képzésével és vizsgáztatásával kapcsolatos állami feladatokat a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény , valamint a végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelet rendelkezései alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH), és annak regionális igazgatóságai (a továbbiakban: regionális igazgatóság) végzik.
A regionális igazgatóságok engedélyezik és ellenőrzik a közúti járművezetők tanfolyami képzését, illetve ellátják annak szakfelügyeletét; szervezik a járművezetők utánképzését, továbbá nyilvántartják a képző szerveket, az iskolavezetőket és a szakoktatókat. Ugyancsak a regionális igazgatóságok végzik a járművezető-jelöltek és a vizsgaköteles utánképzési programokon részt vevők vizsgáztatását.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala (a továbbiakban: az NKH Központi Hivatala) a regionális igazgatóság tevékenységének irányítása és ellenőrzése mellett hatósági jogkörben másodfokon jár el a hatóság területi szerveinek határozatai ellen benyújtott fellebbezések elbírálásánál.
Az NKH Központi Hivatala vezetője (a közúti járművezetők vonatkozásában)
- meghatározza az egyes kategóriákhoz, illetőleg tantárgyakhoz előírt tansegédleteket;
- szabályozza a vizsgáztatás módszereit, eljárási rendjét és ügyvitelét;
- meghatározza a képzési és vizsgáztatási tevékenység végzéséhez kötelezően előírt dokumentumok körét és azokról "Bizonylati album"-ot ad ki;
- szabályozza a szakfelügyelet működését;
- kinevezi a szakfelügyelőket, illetőleg jóváhagyja a regionális igazgatóságoknál működő szakfelügyelők kinevezését.
Tudnivalók az elektronikus jelentkezéssel (járművezetői tanfolyamra, illetve vizsgára) kapcsolatban
A közúti járművezetők és a közúti
közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól
szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet tartalmazza mindazokat a jogszabályi
előírásokat, melyek teljesítése révén az állampolgárok számára lehetőség nyílik
a különböző kategóriás vezetési jogosultság megszerzésére.
Az elektronikus „Jelentkezési
lap” alkalmazása egy lehetőség, amely a különböző kategóriás vezetési
jogosultság megszerzése terén alkalmazandóan segíti elő az Ön regisztrációját,
ezáltal egyszerűbbé és könnyebbé téve az Ön tárgybéli ügyintézési folyamatát.
Az elektronikus „Jelentkezési lap” gyakorlatilag egy nyomtatvány elektronikus
változata, mely a közúti járművezető-képző autósiskolánál történő
jelentkezéskor, valamint a vizsgasorozat első vizsgájának jelentésekor válik
szükségessé. Miután Ön a kitöltési útmutató szerint a szükséges adatokat
feltöltötte, az elektronikus rendszer generál egy kódot, mely kód
alkalmazásával a vizsgáztatási eljárás során az Ön ügyviteli folyamata
leegyszerűsödik. Kérjük, hogy amennyiben ezen megoldást választotta, akkor a szükséges
adatok feltöltését követően az elektronikus „Jelentkezési lap”-ot nyomtassa ki,
és azzal jelentkezzen az Ön által kiválasztott közúti járművezető-képző
autósiskolánál, vagy vezetői engedélyének honosítása esetén a Nemzeti
Közlekedési Hatóság bármely képviseletén.
Természetesen továbbra is
használható a nyomdai úton előállított „Jelentkezési lap”, melyet a közúti
járművezető-képzéssel foglalkozó autósiskoláknál lehet beszerezni.
Elektronikus Jelentkezési Lap (járművezetői tanfolyamra, illetve vizsgára)
Amennyiben nem sikerül letölteni a fenti jelentkezési lapot, az alábbi tájékoztatóban szereplő megoldást javasoljuk:
Tisztelt Partnerünk!
A Nemzeti Közlekedési Hatóság az Önöknek nyújtott szolgáltatásokat a legmagasabb színvonalon és technológiai megoldással igyekszik rendelkezésre bocsátani. A titkosított https kapcsolaton keresztül elérhető alkalmazások a legmodernebb kódolású titkosító eljárásokat alkalmazzák, amelyek fokozott biztonságot és megbízhatóságot nyújtanak. Azonban a technológia feltételezi a kliens oldali karbantartást és megfelelő szintű javítócsomag szintet.
Amennyiben az Önök számítógépein Windows XP operációs rendszer üzemel, és az nem rendelkezik legalább a 3-as javítócsomaggal, vagy a KB968730 számú javítással, akkor Internet Explorer 6 (vagy annál újabb) böngészőket használva probléma lehet a szolgáltatások elérésével.
Abban az esetben, ha egy szolgáltatásunk nem elérhető (pl. ugyfelkapu.nkh.gov.hu) és nem rendelkeznek a fent említett kliens oldali javítócsomag szinttel, az alábbi linkekről ingyenesen letölthető frissítések valamelyikének telepítésével várhatóan megoldódnak az elérési problémák. A frissítések telepítésénél mindenképpen vegyék igénybe informatikai szakember segítségét.
Szükséges frissítések:
Windows XP SP3 elérhető az update.microsoft.com oldalon, vagy a következő linken:
Windows XP SP3
Amennyiben nem kívánják a javasolt SP3 csomagot telepíteni, úgy az alábbi linkről letölthetik a KB968730 gyorsjavítást:
KB968730_gyorsjavitas.exe
|