Összefoglaló a Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének és Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének közlekedésbiztonsági akcióhetéről
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége és Fogyasztóvédelmi Felügyelősége egymással karöltve Közlekedésbiztonsági Ellenőrzési Akciósorozatot tartott 2011. november 8-12. között. Az ellenőrző hatóságok az akciókkal a közlekedésbiztonság javítását, az állampolgárok széleskörű tájékoztatását, fogyasztói védelmét, valamint a közlekedési balesetek megelőzését kívánták támogatni.
A figyelemfelhívás ellenére az ellenőrzést végző szakemberek több esetben negatív tapasztalatokat szereztek.
Látni és Látszani Közúti Ellenőrzési Akció
A Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségének ellenőrei Nyíregyháza 8 helyszínén végeztek közúti ellenőrzéseket az akciósorozat keretében, 2011. november 8-9. között.
A két nap alatt 285 személygépkocsit, 169 tehergépkocsit és 19 pótkocsit, összesen 473 járművet vizsgáltak át műszaki és közlekedésbiztonsági szempontból, kiemelt figyelmet fordítva a világító- és fényjelző, a kilátást biztosító berendezések működőképességére, valamint a gumiabroncsok állapotára.
Általános tapasztalat, hogy az üzembentartók többsége – talán az évszakhoz képest enyhébb időjárás miatt – még nem készítette fel járművét a téli közlekedésre.
Az ellenőrzési kampány figyelemfelhívó jellegének szükségességét igazolta az ellenőrzött járművek világító- és fényjelző berendezéseinek állapota: az ellenőrök minden harmadik járművet nem találtak megfelelőnek.
Az akció eredményei, tapasztalatai
Világító és fényjelző berendezések:
Az ellenőrzött járművek közül 198 esetben, azaz az esetek 41%-ában a világító és fényjelző berendezések nem megfelelően működtek, vagy hibásan voltak beállítva.
A leggyakoribb hiányosságok a kiégett, elfordítva beszerelt izzók; törött, repedt, fakult lámpa búrák, szakszerűtlen Xenon lámpa szett-beszerelések voltak.
Kilátást biztosító berendezések:
6 járműnél a szélvédő karcosságát, repedtségét, 30 jármű esetében az ablakmosó nem megfelelő működését, folyadékkal való töltetlenségét, 5 járműnél az ablaktörlő, 4 jármű esetében a páramentesítő berendezés nem megfelelő működését állapították meg az ellenőrök.
Gumiabroncsok állapota:
A 473 ellenőrzött járműből 274, azaz 57% nyári abroncsokkal közlekedett. 5 jármű esetében kopott, nem megfelelő profilmélységű abroncsokat találtak az ellenőrök.
Alkalmazott intézkedések:
107 jármű esetében a felmerülő hiányosságokat a gépkocsivezetők – több esetben az ellenőrök segítségével - a helyszínen javították, 108 esetben a jármű vezetőjét figyelmeztették, míg 1 járművet műszaki vizsgálatra rendeltek.
A megelőzés és figyelemfelhívás mellett, a közlekedésbiztonsági veszély miatt 8 járműnél a forgalmi engedély és a hatósági jelzés helyszíni érvénytelenítését is alkalmazni kellett. Ezekben az esetekben a gumiabroncsok kopottsága, a szélvédő repedtsége, a világító berendezések működésképtelensége, a karosszéria korrodáltsága, alváz törése és szabálytalan Xenon fényszóró felszerelése miatt volt szükség intézkedésre.
Járműalkatrész Ellenőrzési Akció
Az akciósorozat második részében, 2011. november 10-én a Közlekedési Felügyelőség a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel közösen járműalkatrész forgalmazókat ellenőrzött. Az üzletekben a két hatóság kiemelten vizsgálta a világító- és fényjelző készülékekhez forgalmazott alkatrészek, valamint téli gumiabroncsok, folyadékok és a biztonsági gyermekülések megfelelőségét.
Az akcióban két ellenőri csoport 7 bevásárlóközpontban és 6 alkatrész-forgalmazó vállalkozás üzletében végzett összehangolt ellenőrzést.
Közlekedésbiztonsági tapasztalatok:
Egy kereskedésben 8 darab nem megfelelő borostyán sárga izzót találtak, itt a kereskedő azonnal intézkedett az izzók forgalmazóhoz való visszajuttatásáról.
Fogyasztóvédelmi tapasztalatok:
Két áruházban az ellenőrök egy-egy nem megfelelő figyelmeztető jelölő címkével ellátott biztonsági gyermekülés találtak, ezekkel kapcsolatban tovább intézkedések szükségesek.
6 féle, összesen 30 darab termék eladási és egységárának feltüntetése hiányzott, ezen jogsértésekkel kapcsolatban további intézkedéseket tesz a fogyasztóvédelmi felügyelőség.
Az ellenőrzési tapasztalatok alapján, a nem megfelelő világító és fényjelző berendezések magas száma miatt a Közlekedési Felügyelőség az akció rövid időn belüli megismétlését tervezi.
Díjmentes Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap
Az akciósorozat befejezéseként 2011. november 12-én, a téli közlekedésre való felkészülés jegyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége és Fogyasztóvédelmi Felügyelősége Díjmentes Közlekedésbiztonsági Nyílt Napot tartott a Közlekedési Felügyelőség Lujza utcai vizsgálóállomásán, Nyíregyházán.
A nagy érdeklődéssel kísért rendezvényen 39 járművet vizsgáltak át ingyenesen a járművizsgálati technológia alapján, ebből 16 esetben – a vizsgadíj befizetése mellett - az ügyfelek éltek a műszaki vizsga azonnali lehetőségével.
Az összes vizsgált járműből csupán 8 esetben állapítottak meg hiányosságokat, és 10 gépkocsin találtak nyári gumiabroncsokat.
Jellemző hibák:
Fék |
2 |
Futómű |
1 |
Világító és fényjelző berendezések |
6 |
Fagyálló folyadék nem megfelelőség |
2 |
A résztvevőknek tanácsokat, szórólapokat adtak a járművek őszi - téli felkészítésére, üzemeltetésére, és a vezetési technikákra. Az érdeklődők tájékozódhattak a járművek átalakíthatóságáról, ezen belül is az optikai és műszaki tuningról, Xenon lámpák használatáról, illetve egyéb, a témához kapcsolódó kérdésekről.
A Közlekedési Felügyelőség szakemberei mintegy 30 perces prezentációt, konzultációt tartottak a KRESZ aktualitásairól az érdeklődőknek, míg a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársai a járművekkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi témákban adtak tanácsokat.
Összességében megállapítható, hogy az akció sorozat elérte az ellenőrző hatóságok által meghatározott célokat. A közlekedésbiztonság javítása, az állampolgárok széleskörű tájékoztatása, fogyasztói védelme mellett igazolta a két hatóság összehangolt együttműködésének eredményességét.