Szalagparancsok kihagyása
Ugrás a fő tartalomhoz
Bemutatkozás


 
A Nemzeti Közlekedési Hatóságot 2007-ben hívta életre a közlekedésért felelős miniszter a Közlekedési Főfelügyelet, a Központi Közlekedési Felügyelet, a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek és a Polgári Légiközlekedési Hatóság jogutódjaként. Később a Hatóságba integrálták a Katonai Légügyi Hivatalt majd a Magyar Vasúti Hivatalt is. A Hatóság a közlekedésért felelős miniszter irányítása alatt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.
A Hatóság alaptevékenysége általános közigazgatás, ellátja a jogszabály által a feladat- és hatáskörébe utalt első- és másodfokú:
  • közúti közlekedési hatósági feladatokat,
  • légiközlekedési hatósági feladatokat,
  • katonai légügyi hatósági feladatokat,
  • vasúti közlekedési hatósági feladatokat,
  • vasúti igazgatási feladatokat,
  • hajózási hatósági feladatokat,
  • egyéb feladatokat.
 
A Hatóság Magyarországon egyedüliként latja el a közlekedéshez kapcsolódó valamennyi hatósági, felügyeleti tevékenységet. Az NKH a közlekedés-igazgatás központi hatóságaként szabályozza, felügyeli és ellenőrzi a piaci szereplők tevékenységét és működését.
 
KÜLDETÉS
Az NKH küldetése, hogy a közlekedésben résztvevő eszközök és a közlekedési infrastruktúra műszaki színvonalát a jogszabályi kötelezettségeknek és a közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő szinten tartsa. Küldetése, hogy a közlekedési eszközöket működtetők és használók műszaki, technikai és közlekedési ismereteit, valamint közlekedéssel kapcsolatos attitűdjeit a jogszabályokban előírt módon, formában, rendszerességgel képezze; továbbá hatósági jogkörének alkalmazásával biztosítania szükséges, hogy e csoport tagjai műszaki, technikai és közlekedési ismereteiket a jogszabályokban meghatározott módon használják, hasznosítsák. Feladatai ellátása során a Hatóság az ügyfélbarát közigazgatás megteremtésére törekszik. Tevékenysége során a Hatóság a közlekedésbiztonság illetve a közlekedők biztonságának szem előtt tartásával, valamint ennek érdekében hozza meg döntéseit. A piaci (és állami) szereplők működését szabályozva a Hatóság e szereplők működését a közlekedésbiztonság szempontjából felügyeli és ellenőrzi, ezzel is hozzájárulva az egyenlő versenyfeltételek biztosításához.
A Hatóság legfontosabb célkitűzése a közlekedésbiztonság fokozása és magas szinten tartása, összhangban az ilyen irányú Európai Uniós célkitűzésekkel. A közlekedésbiztonság a Hatóság számára olyan stratégiai terület, melyet a közlekedésigazgatás és az ellenőrzés eszközein keresztül napi szinten befolyásol, növeli hatékonyságát. Az NKH ügyfelei számára az a mindenkor legitim Hatóság, mely a biztonságot is szem előtt tartó, következetes döntéseivel, valamint az ellenőrzések rendszerével együtt a közlekedésbiztonság javulásának garanciája is.
  
JÖVŐKÉP
Az Új Széchenyi Terv így fogalmazza meg a Kormánynak a közlekedésről, mint stratégiai ágazatról alkotott elképzeléseit:
„Vezérelv, hogy a hazai közlekedési rendszer szervesen illeszkedjen az európai hálózatokba, teljesítve a korábban meghatározott nemzetközi elvárásokat. Ezzel együtt, illetve ezen belül fokozottan érvényesíteni szükséges a nemzeti érdekeket, azaz versenyhelyzetbe kell hozni a hazai szolgáltatókat, és törekedni kell a magyar vonatkozású nemzetközi fejlesztések magas prioritásának elérésére, mivel az ország fejlődése szempontjából alapvető fontosságú a közlekedési infrastruktúra fejlettsége.”
Az NKH jövőképe egy olyan integrált közlekedési hatóság, amely mentes a bürokrácia minden káros tulajdonságától, gyors, hatékony és ügyfélbarát. A hatósági munkát szabályozó jogszabályok világosak, átláthatóak, összhangban vannak egymással és a nemzetközi szabályozókkal is, különös tekintettel az Európai Unió előírásaira (átlátható hatóság).
Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amelynél az ügyfél ügyeit akár az interneten is elintézheti, de minimálisan elindíthatja, legyen szó akár járművezető vizsgára jelentkezésről, akár egy magáncélú légi jármű engedélyeztetéséről (egyablakos és elektronikus ügyintézés).
Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amely rálátással és befolyással bír minden fajta jármű vezetéséhez szükséges képzésre, a képzés milyenségére, az oktatók képzettségére és továbbképzésére, a képzési anyagok tematikájára, a teljes vizsgarendszerre. A jövőbeni hatóságnak eszközökkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy képes legyen a közlekedésben résztvevők attitűdjeinek befolyásolására, a közlekedési morál javítására, a közlekedésre nevelésre egészen fiatal gyermekkortól addig, míg valaki a közlekedésben részt vesz (élethosszig tartó tanulási modell meghonosítása a közlekedésben is).
Az NKH jövőképe egy olyan hatóság, amely a jármű műszaki vizsgák és az ellenőrzések rendszerén keresztül hozzájárul a közlekedési eszközök műszaki színvonalának emeléshez, ezzel is támogatva a közlekedésbiztonság javítását.