Ezek az engedélyek valamely tevékenység gyakorlásához szükséges speciális, vagy kiegészítő engedélyek (járati, sajátszámlás, áruszállítási, osztrák taxis, közlekedési korlátozás alóli engedély).
Autóbuszos járati engedély
Meghatározott autóbuszjáratok közlekedéséhez járati engedély is szükséges. A következőkben ismertetjük a legfontosabb járati engedély köteles autóbuszjáratokat, és megadjuk annak a hatóságnak a nevét is, amelynél a járati engedély beszerezhető.
· Menetrend szerinti nemzetközi járat (NKH Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal, Jármű Főosztály, a továbbiakban: NKH GHJF).
· Különcélú menetrend szerinti járat, amennyiben az nem a szállítás megrendelője és a szolgáltató között előzetesen megkötött szerződés alapján közlekedik (helyi személyszállításnál a település jegyzője, távolsági személyszállításnál a közlekedésért felelős miniszter).
· Közforgalmú kötöttpályás közlekedést helyettesítő járat (helyi személyszállításnál a település jegyzője, távolsági személyszállításnál a közlekedésért felelős miniszter).
· Menetrend szerinti és különcélú menetrend szerinti kabotázst végző járat (a közlekedésért felelős miniszter).
· Az Európai Unión kívüli államba irányuló ingajárati személyszállítás (NKH GHJF).
· Az INTERBUS megállapodáshoz csatlakozott államokba irányuló nemzetközi különjárat, kivéve
o a zárt ajtós különjárat,
o az odafelé utasokkal, visszafelé üresen közlekedő különjárat,
o három meghatározott esetben az odafelé üresen, visszafelé utasokkal közlekedő különjárat,
o a sérült vagy meghibásodott járművet pótló üres autóbusz közlekedése.
· Az INTERBUS megállapodáshoz nem csatlakozott, Európai Unión kívüli államokba irányuló nemzetközi különjárat, kivéve általában
o a zárt ajtós különjárat,
o az odafelé utasokkal, visszafelé üresen közlekedő különjárat,
o a járati engedélyhez nem kötött személyszállítást végző, meghibásodott autóbuszt pótló járat (NKH GHJF).
Egyes járati engedélyek (jelenleg macedón járati engedély, belarusz járati engedély és ukrán üresjárati engedély, melyek összetétele változhat) az államok közötti engedély csere alapján a közlekedési hatóság rendelkezésére állnak.
Saját számlás utasszállító igazolvány
Autóbusszal saját számlás személyszállítás közúti személyszállítási igazolvánnyal végezhető.
A közúti személyszállítási igazolványt - járművenként két példányban, kérelemre – a székhely szerint illetékes Közlekedési Felügyelőség adja ki.
Kérelem
Az igazolvány abban az esetben adható ki, ha a jármű üzemeltetője nyilatkozatot tesz, hogy az igazolvánnyal végzett tevékenysége mindenben megfelel az autóbusszal végzett saját számlás személyszállítás feltételeinek.
Az igazolvány kiadása iránti kérelemben fel kell tüntetni a kérelmező gazdálkodó szervezet nevét, formáját és székhelyét, vezetőjének a természetes személyazonosító adatait, az üzemeltetni kívánt járművet, rendszám szerint, valamint a jármű üzemeltetésének jogcímét és telephelyét (tárolási helyét).
Igazolvány és a jármű használata
Az igazolványt a közlekedési hatóság a kérelemben meghatározott időtartamra, de legfeljebb öt évre adja ki, az üzemeltető nevére és a jármű rendszámára szólóan, kettő példányban. Az igazolvány egyik példányát az üzemeltető székhelyén kell őrizni, a másik példányt - a szállítási tevékenység közben - a járművön kell tartani.
Ha a járművet személyesen nem a tulajdonos vagy az üzemeltető vezeti, az igazolvány csak olyan dokumentummal együtt hatályos, amely hitelt érdemlően igazolja, hogy a járművet vezető személy az üzemeltető tagja, vele munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll.
Az üzemeltető az igazolványt a jármű forgalomból történő kivonása, üzemeltetői jogának megváltozása, vagy a saját számlás szállítási tevékenység megszűnése esetén, továbbá - megújítás céljából - az igazolvány időbeli hatályának lejártával köteles a közlekedési hatóságnak visszaszolgáltatni.
Nemzetközi forgalomban
Autóbusszal saját számlás személyszállítás - a közlekedési hatóság által kettő vagy többoldalú nemzetközi egyezmény alapján kiadott engedéllyel, vagy a tagállamok a területén az 1073/2009/EK 3. cikk (2) bekezdésében foglaltak szerint is - végezhető.
Eljárási díj
Az igazolvány kiadásának, cseréjének, pótlásának díját a közúti árufuvarozói és autóbuszos személyszállítási tevékenység végzésére irányuló engedélyezési eljárás díjairól szóló 44/2004. (IV. 13.) GKM rendelet tartalmazza.
Áruszállítási engedély
- Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet Magyarország területén kívül közúti közlekedési szolgáltatást abban az esetben végezhet, ha - a tevékenységi engedélyen felül - rendelkezik az adott tevékenység végzésére jogosító
- a) az 1072/2009/EK rendelet 2. cikke 2. pontja szerinti nemzetközi közúti árutovábbítás esetén árutovábbítási közösségi engedéllyel;
- b) a CEMT engedély érvényességi területén díj ellenében végzett nemzetközi közúti árutovábbítás esetén a tehergépjárművére kiadott CEMT engedéllyel;
- c) az autóbusszal díj ellenében végzett, az 1073/2009/EK rendelet hatálya alá tartozó és a 2. cikke 1. pontjában megjelölt nemzetközi személyszállítás esetén - az 5. cikk (2) bekezdésének negyedik albekezdésében és (5) bekezdésében foglaltak kivételével -
- ca) személyszállítási közösségi engedéllyel, vagy
- cb) 1073/2009/EK rendelet 6. cikkében foglaltak szerint kiadott engedéllyel;
- d) az INTERBUS megállapodás alkalmazási területén autóbusszal végzett különjárati személyszállítás esetén az autóbuszra kiadott INTERBUS engedéllyel;
- e) kettő vagy többoldalú nemzetközi egyezmény alkalmazási területén végzett közúti közlekedési szolgáltatás esetén a járműre az adott egyezmény alapján kiadott engedéllyel.
Ez utóbbi engedélyeket, az áruszállítási engedélyeket az NKH GHJF adja ki.
Díjak:
A nemzetközi közúti áruszállítás egyes engedélyeinek díját, a nemzetközi közúti áru- és személyszállítási engedélyek és meghatározott okmányok kiadásának díjairól szóló 55/2002. (XII. 29.) GKM rendelet rendelet tartalmazza
A díjrendelet egyes részeinek kiemelése félreértéseket okozhat, ezért valamely tételes díjat, a jogszabály teljes szövege alapján célszerű megkeresni.
Osztrák személytaxis engedély
Személytaxival személyszállítás külföldre, illetve külföldről
Személytaxival
- a taxiengedélyben meghatározott működési területen kívülre is,
- nemzetközi szerződésekben meghatározott keretek között az országhatáron kívülre is
szállítható utas.
Osztrák üresjárati taxi-engedély
Az Osztrák Köztársaság területén, díj ellenében közúti közlekedési szolgáltatás keretében személygépkocsival történő személyszállítás végzéséhez - Ausztriából hoznak utast, ausztriai címre a megrendelőért üresen állnak ki Magyarországról, az utasokat Magyarországra - az üres belépéshez - külön osztrák üresjárati taxi-engedély szükséges.
A sárga alapszínű hatósági jelzésű személytaxival, illetve személygépkocsis személyszállításra engedélyezett sárga alapszínű hatósági jelzésű személygépkocsikkal, csak osztrák üresjárati taxi-engedély birtokában lehet a fuvarfeladatot teljesíteni.
Az Osztrák Köztársaság által rendelkezésre bocsátott osztrák taxis engedélyeket a Nemzeti Közlekedési Hatóság megbízásából a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségénél (FUVOSZ) -nál lehet átvenni.
Közlekedési korlátozás
2008 nyarán új jogszabály lépett hatályba
A 2008. augusztus 03-án hatályba lépett, a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet, 2011. január 01-től módosult.
Az egyes konkrét szállításra illetve közlekedésre vonatkozó előírások csak a rendelet egészének figyelmes tanulmányozásával állapíthatóak meg.
Kérelem a közlekedési tilalom alóli mentesítésre
Kérelmet, a járművet üzemeltető vállalkozás, vagy a szállítás megrendelője, illetve valamelyiküktől meghatalmazással rendelkező képviselő nyújthat be!
Felmentést az NKH Közúti Gépjármű-közlekedési Hivataltól abban az esetben lehetséges kérni, amennyiben a szállítás terén az alábbiak mind teljesülnek:
- más közlekedési eszközzel nem végezhető (bármely közlekedési eszköz),
- termelési és kereskedelmi ellátó rendszerek (nem egy vállalkozás, vagy vállalkozás-csoport esetében, hanem egy ágazat vagy piac egésze tekinthető ellátó rendszernek, pl. a kenyér megvásárlásának lehetősége egy területen, bármely kereskedőtől, nem egy konkét kereskedőtől) folyamatos áruellátásában jelentkező zavarok elhárítását szolgálják,
- a folyamatos üzemű termelési technológiák alkalmazása során felmerülő zavar elhárítását szolgálják, vagy egyedi jellegű, különleges szervezést igényelnek (nem zavar az, amennyiben a technológia igényei az üzem területén levő tárolóhelyre való előszállítással kielégíthetőek),
- legalább 7-es (EURO 3-as) környezetvédelmi osztály besorolású tehergépkocsival rendelkeznek (igazolni szükséges),
- a tiltott útvonalak (R 3. melléklet) igénybevételére, a Nyári korlátozás időszaka alatt nincs szükség.
Az elbírálható kérelemnek összességében:
- 1) a rendeletben felsorolt valamennyi feltétel igazolását,
- 2) a rendeletben szereplő kérelem tartalmát,
- 3) valamennyi kért engedély esetében - járművenként csoportosítva - az engedély kitöltéséhez szükséges tételes adatokat,
- 4) a kérelmen az első fokú eljárás illetékét illetékbélyegben (2012-ben 3.000 Ft)
tartalmaznia szükséges.
A kérelmeknek teljesíteniük szükséges a rendeletben meghatározott tartalmat. Az eljárás ügyintézési határideje 30 munkanap, amelybe egyebek mellett, az esetleges hiánypótlásra vonatkozó megkérésétől, annak beérkezéséig eltelt idő nem számít bele.
Az engedély kiadása - az új jogszabály hatályba lépését követően - lényegesen nehezebben, csak kivételes esetben lehetséges!
A mentesítési kérelemről rövid letölthető tájékoztató itt található:
Tájékoztató a mentesítési kérelemről 2012.